Mikor legutóbb bejegyzést írtam, ismét ígéretet tettem arra, hogy jönnek majd tőlem novellák, Star Wars témában, meg más témában is. Ez a mostani a más kategóriába tartozik.
Ezt a novellát valójában egy éve akartam megírni, de akkor még nem volt kellőképpen kidolgozott, így halasztottam. Aztán idén elég sok minden történt velem, kevés volt a szabadidőm, így csak toltam a dolgot, de sosem feledkeztem meg erről az ötletről, és most végre megírtam.
Ez a történet eléggé komoly témát feszeget, és eléggé komor hangvételű, szóval aki épp nagyon boldog karácsonyi hangulatban van, talán jobb, ha később olvassa el. A sztori a személyes élményeimen alapul, a "főhős" is az én nevemet viseli, de azért jelentős mértékben fikció, ezt jó ha tudjátok. Nem is szaporítom a szót, íme:
2015. december 25., péntek
2015. október 11., vasárnap
KotOR II + TSLRCM + M4-78 EP mod honosítás frissítés
Ismét eltelt majdnem egy év, és én újra jelentkezem. Habár talán páran nem egy ilyen bejegyzést vártak. Legutóbbi bejegyzésemben arról írtam, hogy jönnek majd tőlem novellák, de azok egyelőre elmaradtak. Ennek legfőbb oka, hogy hosszú idő után januárban sikerült munkát találnom, ami mellett elég kevés szabadidőm maradt. Meg belejátszott azért némi (nem is olyan kevés) lustaság is. :) De erről majd később, most térjünk a lényegre.
Tíz év után, idén július végén új frissítés jelent meg a KotOR II Steames változatához, ami főként technikai jellegű javításokat tartalmaz, mint például a felbontás növelése, szélesvásznú képarány beépítése, stb. Ennek kapcsán frissítés érkezett a The Sith Lords Restorent Content Mod (TSLRCM) és az M4-78 Enhancement Project (M4-78 EP) modokhoz is. Én erről a játékosoktól szereztem tudomást, akik megkértek, hogy a korábban készített honosításokat igazítsam hozzá a frissített verziókhoz. Bár (mint fentebb írtam) szabadidőm nem volt túl sok, nekiláttam a munkának.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)