Újabb év, újabb játékhonosítás. Már tavaly év végén elkezdtem gondolkodni rajta, hogy jó lenne megint fordítani valamit, és az Obduction már egy ideje megvolt a GOG könyvtáramban, mivel még valamikor tavaly május végén ingyen lehetett beszerezni. Mindenképpen olyan játékot akartam fordítani, amiben nincs túl sok szöveg, és egyszerű a fordítása. Elsőre úgy tűnt, hogy az Obduction ilyen játék. Aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy tévedtem.
De kezdjük az elején. Mikor átvizsgáltam a játék fájljait, azt találtam, hogy a szöveges fájlok egy Localization nevű mappában találhatók nyelvek szerint. Maguk a fájlok könnyen módosíthatók voltak. Örültem is, hogy ezzel nem lesz problémám. De aztán gyorsan kiderült, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Először a menürendszerrel próbálkoztam, az angol nyelvet módosítottam, de a szövegek helyett mindenféle kódok jelentek meg. Mint kiderült, a játék nem szereti, ha az eredeti angol nyelvet piszkálják, tehát másik nyelvhez kellett hozzányúlni, ez a német lett, legalábbis először. Ezután egy darabig minden jól ment, amíg el nem jutottam az első dokumentumig, ami annak ellenére német maradt, hogy a hozzá tartozó szövegfájlt átírtam. Némi utánajárást követően az is kiderült, hogy a játék a dokumentumok szövegeit nem a szöveges fájlokból, hanem képfájlokból olvassa ki. Így tehát arra volt szükség, hogy ezeket a képfájlokat megmódosítsuk, és visszahelyezzük a játékba. Aztán persze ezt is sikerült megoldani, és jöhetett a tesztelés. Ott még előkerült pár érdekes probléma, de végül aztán mégiscsak elkészült ez a honosítás.
És itt kell megemlítenem, hogy a különféle problémákat nem egyedül oldottam meg, volt két segítőm, akik nélkül ezt a honosítást én nem tudtam volna elkészíteni. Az egyik Blackroy74, aki a fordítás kezdeti szakaszában látott el igen hasznos tanácsokkal, valamint ő hozott össze a másik segítségemmel. Ő pedig FEARka, ő volt az, aki a szövegek képfájlokba való beírását végezte, emellett pedig több olyan textúrát is megmódosított, amelyek segítséget nyújthatnak a játék során (táblák, térképek, stb.). Ezúton is köszönöm nekik a segítséget!
A honosítás elérhető innen: Obduction honosítás
Mindenkinek jó szórakozást kívánok a játékhoz!
Nincsenek megjegyzések:
Új megjegyzések írására nincs lehetőség.